Álomutazó

Szuszog felettem

az Éj-leple szelíden.
Altatócseppet csen
mosolygödrömbe' hirtelen.

Fülemben a Csend,

Csillagszélszonátát

Kottázik lelkesen.

Tétován pislog az

Álomszenderület,

mint Eltévedt Alvajáró,

ki Átjárón lépeget.

Vállamra ül

Szemerkélő áhítattal,

s tűnődő Holdfénykócban,

derengve megpihen.

Csillagmezőt ámuló

Pilláim lengenek

Színes álomcsókot

Festve, lehelve színtelent.

Áldott Útra bocsájt 

az Éjfény-sejtelem,

s átutazom a Kishalálon,

melyből reggelente Ébredem.      

       

Bardó-tengeren 

szállok át a Nagyhalálon.

Lelkem Hallhatatlan,  

Újjászületve ébredek e Világon.                         

(Nemes Szabina: Álomutazó, 2020)